Különös jelenségnek lehetünk részesei. Egy fenék terpeszkedik látóhatárunk felett. A tapasztalatok azt mutatják, ha nem nyalod, szarik rád.

Ez van. Mi nincs? Közérdek. Hogy legyen, kellene egy közbizalmat élvező kormány. Ilyen már nagyon régen volt. Mikor is? Talán Németh Miklós kormánya (1988. november - 1990. május) volt az utolsó. Ők kezdték a rendszerváltást, ami azóta is befejezésre vár, mert az utánuk jövők elsikkasztották. Az egypártrendszer megszűnt, a pártállam viszont megmaradt, azt működtetik tovább.

Na ehelyett kellene egy működő közigazgatás. Olyan, ami nem parancsokat teljesít. Félrevezetés helyett hiteles tájékoztatás. Aztán szlogenek, poszterek, vicces videók, süket dumák helyett jó lenne egy program, mert itt mindenféle elképzelés nélkül kormányozzák az országot, ülnek bele egymás után bársonyszékekbe. Ott folytatja az egyik, ahol abbahagyta a másik, csak a folyásirányok változnak. Ez a legkényelmesebb. Nem csinálni semmit. Minden jó úgy, ahogy van. A gép forog, a gépmesterek fontoskodnak. De hát miért bontaná le az önkényuralom rendszerét bármelyik, mikor céljuk annak megszerzése? Esetleg továbbfejlesztése.

Mi még mindig - 33 év után is - ott tartunk, hogy rendszert kellene váltanunk. Ami szemléletváltás nélkül nem megy. Hozzá néhány alapvetés:

Az állampolgár nem alattvaló. Az államháztartás nem pártgazdaságok aranybányája. Az államigazgatás nem kegyencek napközije. A miniszterelnök nem vezér és megváltó, hanem főhivatalnok. Azért kapja fizetését, hogy legjobb tudása szerint kormányozza az országot. Az adófizetők pénzét köteles az ország hasznára fordítani, s elszámolni vele.

A Fidesz a rendszerváltás pártja volt. Egy generációs szabadságélmény alapján szerveződő, nyitott, merev ideológiai kényszerek nélküli társaság volt. A közös nevező az ésszerűség volt. Már 1990-ben elkezdett torzulni. Nem a reformálás, hanem a részesedés lett a lényeg. A reformátorokra nem volt szükség, a hörcsögök ördögűzték őket.

Nézzük, hányan maradtak az ős-Fideszből az élvonalban!

Mindenekelőtt Orbán Viktor Főhörcsög és Kövér László Őstulok. Ott van Kósa Lajos, aki sajnálta a pénzt diplomára. Aztán a szerencsétlen Deutsch Tamás, kinek neve fogalom. Arra mondják "dajcstamás", aki legjobb, ha semmit nem csinál, mert csak elront, lever, útban van és idegesít, főleg, ha ötletei is vannak. Meg Áder János, a halszerű lény. Leginkább egy compó. Elképzelem, ahogy újévi köszöntőt, vagy bármi egyéb hivatalos beszédet tátog, és még így sem tud kevesebbet mondani annál, amit szokott.

Van még Nevesincs Senki, a cinikus bértollnok. Meg Szájer József, a rém. Régen kacagtam olyan tiszta szívből jóízűt, mint amikor meghallottam, hogy micsoda? Leszedték Brüsszelben a tetőről meztelen? Hahahahahahaha. Hogy buzipartiról menekült? Hahahahahahahaha. Képzelem, hogy be lehetett drogozva hahahahahahahaha. Ő írta Magyarország Alaptörvényét hahahahahahahahaha.

Ilyenek ezek. És mivel ők a minta, ilyen az egész Fidesz banda. A hasonló a hasonlónak örül elv miatt soha nem is lehetnek mások. Régen másmilyenek is voltak benne, és többen is, mint ezek, csak Kövér László Őstulok kiterrorizálta a tisztességeseket. És az ős-Fidesz az jó volt. Jó lenne, ha hirtelen aktivizálódna! És mindenki, aki nem akar diktatúrában élni.

A hörcsögöket elzavarni! Különben félnetek jó lesz. Mert a Főhörcsög telhetetlen, és félő, hogy belorusz mintára elnöki köztársaságot csinál magának.

Az ország nagy tragédiája, hogy Orbánt nem emlegetjük együtt Puskással, vagy legalább Détárival. Ha egy kicsit jobban megy neki, ha tehetségesebb, ma valahol Ausztriában edzősködik, és nekünk van egy tisztességes miniszterelnökünk. Helyette van egy elvetélt focistánk.

Ha feltesszük a kérdést, amit minden magyar ember feltett már, hogy: Hogy lehet valaki akkora idióta, hogy stadionokkal építi tele az országot? Akkor a válasz az, hogy tudod ő egy focista. A munkások gyárakkal építették tele az országot, a katonák laktanyával, ő stadionokkal. Ezért ment el tíz év alatt 800 milliárd forint (2.7 milliárd USD) labdarúgásra. És nincs vége, mert "minden meccs addig tart, amíg meg nem nyerjük." Te, ilyet csak egy mániákus akarnok mond. És ez a jól hangzó ostobaság a mottója Orbán Viktor választások után megjelenő Focizmus című könyvének, mely A Magyar Jövő Alapjai című sorozat első kötete.

A XVIII. századi felvilágosult abszolutizmust kikezdte az idő vasfoga. Oroszországban 1917-ben szüntették meg. Félig.

Míg a többiek körül néztek, tanakodtak, mit lehetne kezdeni, addig Lenin a jövőbe mutatott, s azt mondta: előre, kövessetek a földi paradicsomba! Tudom az utat, az egyetlent. Hogy érveinek nyomatékot adjon, elővette pisztolyát - Na, mi lesz? Indulás! Felépíteni minden munkás álmát: a munkások államát. Megérdemlik, hisz vállukon a világ. De milyen legyen? Olyan erős és hatalmas, mint Amerika! Sőt, hatalmasabb! Ott a lapát. Hajrá! A Párt vezetésével tervek szerint előre az ipari forradalomba! Bisztra, bisztra! Saját államuk építik elvtársak, igazán hozhatnak egy kis áldozatot érte! Aki lazsál, szabotál! Aki kételkedik, eretnek. A cél szentesít. A tudás a hatalom monopóliuma. Letéteményese a Párt. Mindent tud és mindig igaza van. Szemünk fénye egysége. Ha megbomlik, mindennek vége. A kollektív tudatlanság erő. Megbontani bűn. A bűnt a gondolat szüli, az egyéni. Meg kell előzni! A tettet még az elkövetés előtt le kell leplezni, a tettest el kell ítélni. Hogy nem követett el semmit? Hogy eszébe se jutott? Hogy gondolatai sincsenek? Először mindenki ezt mondja. Milliók és milliók mondták. Akiket aztán a Keleti Birodalom legnagyobb építőipari vállalkozása, az Államvédelmi Főigazgatóság, vett gondjaiba rabszolgatelepein.

Nyugat Európa nagy részén amerikaiak állomásoztak. Kelet Európa egymással marakodó nemzetei ugyanazt kapták büntetésül. Magyarország is a Keleti Birodalom egyik provinciája lett. Ennek ellenére sokan remélték, hogy a katasztrófa után végre demokrácia lesz. Azonban a demokráciának különös felfogása uralkodott Magyarországon. Például, csak pártok számára volt engedélyezett a lapkiadás. Aztán: a választásokon elért eredmények alapján a pártok arányosan elosztották egymás között az állami és önkormányzati szféra álláshelyeit, az utolsó altiszti státuszt is beleértve.

- Sajnos nem megy öregem. Tegnap felvettünk egy szociáldemokrata sírásót és a koalíciós egyensúly miatt nekem most egy parasztpárti kazánfűtőt kell felvennem.

Egyesek négy-öt párt igazolványát is maguknál hordták, hogy kiutalások, szerződések elnyerésénél hasznukat vegyék. "Nyers, vad hatalmi harc volt ez." Ahol a siker filozófiája: "Mutassatok egy segget, amit ki nem nyaltam volna! Rohanok! Ne tartóztassatok! Utánam fiúk, előre!" Egy újságíró, Molnár Jóska, mondogatta ezt mindig akkoriban.

A tévedhetetlen mindent tudók pártjának Magyarországon is volt tagozata. 1945-ig pár száz fős társaság illegalitásban. Egymásról is alig tudtak. Fedőneveken az eszméért éltek, haltak, és hajthatatlanul kemények voltak. Többen fedő - és később felvett - neveikkel is ezt akarták bizonyítani: Vas, Acél, Gyémánt. 1947-ben fél millió tagot számlált pártjuk. A választásokon csalással is "csak" huszonkét százalékot tudtak szerezni. Ez bosszantotta őket. - Éretlenek! De nem baj, majd megtanulják!

Ateisták voltak, viszont feltétel nélkül hittek a Pártban. Annak vezetője - Sztálin elvtárs - volt az élő isten, a kommunista felekezet szent iratainak értelmezője. Moszkvában székelt, és akkora volt, hogy keze Berlinig ért. Sőt, gyakran azon is túl. Eredetileg szegény grúz papnövendék volt. Korán politikai banditizmusra adta fejét. A bankrablás a kizsákmányolás elleni harc egyik formája - írta mint fiatal forradalmár jegyzetfüzetébe. Halála után három évvel a tévedhetetlen mindent tudók pártjának főtanácsa bevallotta, hogy a világ legnagyobb tömeggyilkosa. Egyik legjobb tanítványa lett a magyarok bölcs vezére.

Rákosi Mátyás 1940-ben szabadult a szegedi Csillagbörtönből, ahol a legvadabb sztálini időket volt szerencséje tölteni. 1919-es forradalmi tevékenységéért - felségsértés, lázadás, tettestársként vagy felbujtóként néhány tucat gyilkosság, pénzhamisítás - ítélték el. Még börtönben ült, mikor megkapta a szovjet állampolgárságot, és beválasztották a kommunista pártok tevékenységét koordináló Komintern vezetésébe. Büntetésnek háromnegyed részének letöltése után feltételesen szabadlábra helyezték és megengedték neki, hogy családtagjai meglátogatására egy hónapra a Keleti Birodalomba utazzon. Persze nem tért vissza. Hogy ne is térhessen, körözést adtak ki ellene. Az érte kapott 1849-ben zsákmányolt honvéd zászlókat pedig ünnepélyesen a budai várba vitték.

Az üldözöttség és a börtön volt a kommunisták nagy élménye. Az Eszme, a Párt katonái, hitvallói és mártírjai ők, kik saját golgotájukat járják így együtt, bár önként, de központi utasításra. Térítettek, harcot hirdettek és harcoltak.

Még a felvilágosult, humanista cári világban történt, hogy egy csapat szocialista forradalmárt Szibériába vittek száműzetésbe. Útközben egy börtönben pihentek meg, ahol a csapat forradalmár fellázadt. Elfoglalták a börtönt, személyzetét kirakták, és a kapu felé nagy betűkkel kiírták: szabadság.

Ezt a szabadságot hozta el a Vörös Hadsereggel együtt érkező moszkvai magyar emigráció. Saját fegyveres erejük a rendőrség lett, legfontosabb szerve annak államvédelmi osztálya. Az első ember, akit letartóztattak egy kommunista volt: Demény Pál. Régi 19-es elvtárs. A horthysta és nyilas időkben becsülettel helytállt, börtönben is ült. Viszont azzal, hogy a moszkvaitól független csoportot szervezett elkövette a főbenjáró bűnt: megbontotta a pártegységet. Ráadásul csoportja nagyobb volt, mint a hivatalos moszkvai. Bebörtönzése mellett szólt még, hogy saját feje és bátorsága is volt. A rettegett szabósegéd, Péter Gábor, személyesen tartóztatta le. Ő félelmetes nevét Deménytől kapta nemrég hamis irataival együtt. Kezdetben egy asztalnál ettek, elalhatott egy irodában, esténként politikai szemináriumokat tartott az ügyeletes rendőrtiszteknek, de hamarosan ő is lekerült a pincebörtönbe. 1945. május 1-én már innen hozatta fel Péter azzal, hogy " Gyere, hát a május elsejei felvonulást végig kell nézned! Azt mégsem tehetem, hogy te ne lásd az első szabad május elsejét! Gyere ide az ablakhoz!"

Ennek a Péternek nemcsak szakképzett verőlegényei, hanem államilag fizetett háztartási alkalmazottai is voltak. Cselédei vallomása szerint olyan ember volt, aki lebecsüli munkájukat. Fényűző életmódot folytatott, több mint negyven öltöny ruhája volt, és nem engedte, hogy szabadsággal köszöntsék őt alkalmazottai. Akkoriban a "szabadság" volt a hivatalos üdvözlési forma Magyarországon. Előtte meg az, hogy "kiirtás", akarom mondani: "kitartás." Amire továbbra is nagy szükség volt, mert a kiirtás volt a program.

A Szabó Dezső által finoman görény kurzusnak nevezett keresztény kezdte azzal, hogy a polgári társadalom egy részét - a rohadt zsidót - jogfosztotta, ami szadista rablógyilkosság sorozatba torkollott, amihez a magyar állam biztosította a jogi kereteket és a végrehajtó apparátust. A polgári társadalom megmaradt részét fajra és felekezetre való tekintett nélkül a kommunisták intézték el.

Volt olyan szerencsétlen, aki fajvédelem címszó alatt előbb megélhetését vesztette el, aztán munkaszolgálatra ment a Don-kanyarba, onnan hazavergődve meg tovább egy német munkatáborba. Felszabadulás után hazajött. Itthon kiderült, míg távol volt jórészt kiirtották családját. Újra kezdett. Mondjuk üzletet, vagy irodát nyitott. És maradt továbbra is megbélyegzett, mint rohadt burzsuj.

Ellenük folyt az osztályharc, azok ellen, akik születési helyzet, tehetség, szorgalom, tanulás, hozzáértés vagy kegy, ügyeskedés, házasság, esetleg szerencse révén vitték valamire az életben. Az ilyet, ha köztisztviselő vagy közalkalmazott volt, ki kellett rúgni, ha független egzisztencia, tönkre kellett tenni. Válogatás nélkül. Legegyszerűbb volt tollvonással elvenni mindenük és deportálni őket valahova a világvégére egy putriba. Gyermekeiket kizárták a felsőoktatásból.

Minél üresebb volt valakinek a feje, annál használhatóbb volt az új rendszer számára, hisz csak hinni kellett az eszmében, tanulmányozni a szent iratokat és követni a tévedhetetlen mindentudók pártjának utasításait gondolkodás nélkül. Így lehettek az államosítások idején máról holnapra melósból igazgatók, akiket azzal leptek meg a gyár kapujában, hogy - Kovács szaktárs, mától fogva Te vagy itt az igazgató. Például Szabó János helyi-ipari miniszter (1952-53) tanult szakmája lakatos volt. Egy ízben vidéki útjáról felháborodva térti vissza minisztériumába, mert a vásárban sehol sem látta gyermekkora kedvenc játékát, a fütyülő seggű lovat. Elrendelte gyártását, amiről aztán rendszeresen jelentéseket kért.

Nem véletlen jelentette ki Dinnyés Lajos 1947-ben, hogy "képzeljétek, hol tart ez az ország, ha én vagyok a miniszterelnöke." És utána csak még rosszabb lett.

Közgazdászok - ráadásul marxisták - már az ötvenes években figyelmeztették a politikai vezetést, hogy nem lesz jó vége. Hiába, mert ahogy Demény Pál is megmondta, "akkor nem tudni, hinni akartunk."

Hitték, hogy utol kell érni, meg kell haladni, különben az ország ki van szolgáltatva falra festett ellenségeinek. Ergo létérdek a központilag elrendelt tervezett szervezett erőszakos modernizáció. Gyár, gyár, gyár az Alföld tengersík vidékin, völgyvidéken és hegygerincen át. A parasztok egyik felét munkássá léptették elő, s ment az építkezésekre meg a gyárakba. Másik fele a földekre. Nekik kellett előállítani azt a keveset, amit az ország megevett, és azt a sokat, aminek az árából fedezték az iparosítás költségeit. A Terv sikerében a lakosságot is érdekeltté tették azzal, hogy tervkölcsönt jegyezhettek, amit fizetésükből vontak. Aki nem jegyzett, az nem bízott a Terv sikerében. Mivel a tévedhetetlen mindentudók pártjának tervei szentek voltak és sérthetetlenek, így az ilyen könnyen az állami inkvizíció valamelyik kínzókamrájában találhatta magát.

Na, de nem az volt a legnagyobb baj, hogy 1952-ben, az első ötéves terv harmadik évében be kellett vezetni az élelmiszer jegyeket. Ugyan, errefelé megszokták, hogy megszopják. Hanem hogy a XIX. századi szent iratok alapján megálmodott és szovjet mintára felépített vas és acél országa - hogy ne mondjam - idejétmúlt volt és gazdaságossági szempontok sem léteztek. A törvényszerűen bekövetkező kudarcokért persze megtalálták a felelősöket, az árulókat, a munkásosztály és a nép ellenségeit, saját soraikban is.

De láss csodát! Munkálkodásuk eredményeképpen néhány röpke év alatt megszületett a kívánt, soha nem látott, osztálykorlátokat nem ismerő összmagyar demokratikus népi egység. Csak éppen nem a Párt háta mögött, ahogy elképzelték, hanem azzal szemben.

1956 legfőbb követelése volt, hogy "ruszkik haza!" Ezen bukott el.

Október 23-án Nagy Imre a parlament erkélyéről beszélt a tüntetőkhöz. Előtte az oroszok kerek-perec megmondták neki, hogy bármit megígérhet, csak ezt nem. Megígérte, hogy tárgyalásokat kezdenek róla. Elhitette, hogy van remény. És ahelyett, hogy a helyzetet kihasználva reális kompromisszumot hozott volna létre az érdekelt felek között a halálra ítélt forradalom élére állt.

Ez a Nagy Imre - 1952-ben begyűjtési miniszterként fosztotta ki a parasztokat, majd 1953-ban miniszterelnökként könnyített helyzetükön - volt a Párt reformszárnyának, a kijózanodottaknak vezetője. Velük szemben álltak a Rákosi vezette veszettek. Közöttük ült az aktuális irányt mindig fegyelmezetten követő pártapparátus, akik a rendszer működtetésében, előjogaikban, puha és párnás székeikben voltak érdekeltek. Az ő kedvencük volt Kádár. Nagy Imre a párton kívüliek, a társadalom felé nyújtotta ki kezét, de a ruszkik nélkül nem nyerhetett. Mikor nem hajtotta végre feladatát, a rendcsinálást, helyette az oroszok Kádárt választották.

A magyarok ekkoriban nem csak úgy saját fejük, érzéseik szerint éltek bele a világba léhán, hanem központilag meghatározott szigorú tervek szerint, amit a Terv Hivatal dolgozott ki. Kezdetben légvárakat építettek bennük, a végén már csak légkunyhókra futotta, arra is csak kötelező ingyenmunka mellett.

Maguk sem értették, mi a baj. Hisz öt évre előre oly gondosan megterveztek, szabályoztak, kiszámoltak, elosztottak, előírtak mindent az utolsó szögig, kinek, miből, pontosan mennyit, milyet, mekkorát, mennyi idő alatt, milyen áron kell előállítania és elfogyasztania, hogy mindenkinek jó, sőt jobb legyen. De csak egyre rosszabb lett, és nem érették, hogy-hogy. Mert volt egy határ, amit nem léphettek át: a szocialistának nevezett rendszert nem kérdőjelezhették meg.

De fel sem nagyon merült, mert a beleszületetteknek ez már természetes volt: a világ jobbik felén ez így működik. Ezt tanulták, olvasták, látták, hallották, szagolták, tapintották, vallották, hitték, gondolták, élték. És a rendszer keretén belül akár még ésszerűnek is tűnhettek a dolgok. Csak hát ez a keret a butaság járma volt. Ebbe a járomba hajtották fejük, ebben próbáltak meg versenyt futni. És óriás sikerként könyvelték el, hogy "legalább van mit enni" - egy mezőgazdasági országban.

Ahol a nyereséget elvonták attól, aki megtermelte, hogy veszteséges üzemeket finanszírozzanak belőle, fizessék az állami mega-adminisztrációt, meg a Párt hatalmas irányító, végrehajtó és ellenőrző apparátusát, meg a hiteleket, amiket e rendszer fenntartására igénybe vettek. Moszkva segített, ahogy tudott, de a 80-as évek elejére tanácsoknál többre már nem futotta. Viszont pénzt kellett szerezni - vagy csődöt jelenteni és felszámolni. Hát nézzük! Kitől kérhetnénk még? És nem maradt más, csak a Nemzetköz Valutaalap. A halálra ítélt burzsoá kapitalista osztályellenség marka. Feltételei vannak: ésszerűséget kér. Nem volt más választás. Ha lett volna, kihasználják.

A Keleti Birodalom tudtával és rosszallásával a magyarok felvételi kérelmet nyújtottak be. A siker érdekében következetesen olyan mélységig meghamisították az ország gazdasági helyzetének adatait, hogy az IMF szakértői észre ne vegyék, hogy minden szó és szám hazugság. Mikor ez meg volt, már csak pénzt kellett szerezni a belépti díjra, amire Kína adott kölcsön. És amint beléptek rögtön kölcsönt vettek fel, hogy tovább finanszírozzák rendszerük. A tagság révén könnyebben tudtak pénzt szerezni a szabadpiacon, igaz drágábban, de feltételek nélkül. Mikor a számlák rendezése már napi gondokat okozott, Fekete János főkoldus körbekalapozta a világot. Az a maroknyi beavatatott meg, aki hivatalától fogva megismerhette a számokat, inni kezdett. Már aki addig meg tudta őrizni józanságát.

1988-ban Tabajdi Csaba vezette pártmunkás küldöttség járt Moszkvában. Kérték, magyarázzák el nekik, hogy tulajdonképpen mi az a szocializmus. Azt a választ kapták, hogy „pillanatnyilag nincs érvényes válaszunk rá... Elképzelhető például, hogy Amerikában a részvénytársaságok a szocializmus egyfajta csíráját képezik... El kell kezdeni - legalább kísérleti céllal - a tulajdonformák átalakítását… a részvénytársaságok adta lehetőségek kihasználását."

A vesszőfutás hamarosan folytatódik.

A politika a huszadik századig kiváltság volt, úri huncutság. Például a kiegyezés Magyarországán az emberek 6%-nak volt választójoga. Az általános választójoggal együtt megjelent a tömegdemokrácia, ahol a nép minősége, szellemi képessége a döntő. Abban van saját sorsa.

A "szabadság, egyenlőség, testvériség" eszméjének győzelme után sokan azt állították, hogy a kapott szabadsággal kitörölhetik a valagukat. Kérdezték, hol van a testvériség, ha a testvér nekik csak éhbért juttat. A jogok mellett a javakból is kapni szerettek volna több-kevesebbet, vagy éppen mindent. A munkásosztály prófétái harcot hirdettek: nemzetközi osztályharcot. A kizsákmányoltak vívják a kizsákmányolókkal szemben: mindenki az, akinek alkalmazottai vannak. A harc célja az ideális társadalom megteremtése: a valóság hozzáigazítása az elképzeléshez: demokratikusan, a társadalom evolúciója útján, vagy diktatórikusan most rögtön, ha kell, tűzzel vassal. A szociáldemokraták az evolúciós utat részesítették előnyben, a kommunisták a diktatórikusat.

Hogy mi történne, ha a valóságot hirtelen hozzáigazítanák ezekhez az elképzelésekhez, azt 1891-ben egy könyvecskében megírta Eugene Richter, aki vette a német szociáldemokraták programját és elképzelte, mi történne, ha a párt hirtelen teljhatalmat kapna, és megvalósítaná programját. S leírta azt, ami később megtörtént a szovjet birodalomban.

A világháború után a győztesek, Palacky 1848-as figyelmeztetése ellenére - a kis nemzeti államokra bontott Kelet Európa Oroszország martaléka - felosztották a régiót. Lengyelország százhuszonhárom év és három felosztás után került vissza a térképre. Négy fő csoportra oszlott:

30% "nemlengyel", például német, ukrán, zsidó.

15% "rosszlengyel", akik nemzeti célok helyett társadalmiakat akartak elérni.

55% "lengyel": az élni és élni hagyni csoport

és 30% nemzeti célokat mindenek felé helyező "lengyelebb".

1922-ben a parlament egy nemzetközi hírű hidro-elektro mérnököt, a zürichi műszaki egyetem professzorát, Gabriel Narutowiczot, választotta a köztársaság első elnökének, aki addig a közmunkák minisztereként építette újjá Lengyelországot. Öt nappal beiktatása után egy lengyelebb festőművész agyonlőtte, mert a nem- és rosszlengyelek szavazataival választották meg egy ősi arisztokrata család sarja helyett.

A kis szláv népek a Jugoszlávia és Csehszlovákia nevű vágy államokban egyesültek, csak azt felejtették el, hogy rokon nép könnyebben asszimilál. Ezeket az országokat egységes nemzetállamnak képzelték el, amihez létre kellett hozni a csehszlovák és jugoszláv nemzeteket. Utóbbi esetben maguk az államalkotó népek képviselői nyilatkoztatták ki 1917-ben, hogy "népünk egyetlen nemzetet alkot, egyazon a vére, írott és beszélt nyelve". Csak akkor még nem tudták, hogy az egyetlen nemzet és egyazon nyelv a szerb lesz.

A cseh nemzet egyik atyja, a szlovák származású Masaryk, mint leendő elnök, államalapításkor elfogadta, hogy az ország két autonóm nemzet föderációja. De aztán mint elnöknek hirtelen eszébe jutott, hogy szlovák nemzet nem létezik, az a magyar propaganda találmánya. Különben is, itt mindenki csehszlovák. És autonómiák helyett létrehozták a térség egyetlen működő demokratikus köztársaságát, mely nemcsak szociális biztonságot adott, hanem vállalati munkástanácsok létrehozását is megengedte. A Csehszlovák Köztársaság egyetlen baja a szlovákok szemében az volt, hogy túlságosan cseh: azért is, mert 30%-os volt az írástudatlanság Szlovákiában.

Míg ezek veszekedtek azalatt a nyugat organikusan fejlődött, Moszkva előre menekült, a magyarok meg a múltban leltek menedéket. Sértődötten és dacosan hátat fordítva a világnak. Valahogy így:

1923-ban a párizsi magyar követ, báró Korányi, estélyre volt hivatalos. Tüntetően díszmagyarban ment. Látom magam előtt az ajtónállók zavarát, hallom, ahogy összesúgnak a háta mögött, aztán valaki tapintatosan figyelmezteti: Bocsásson meg báró úr, nem jelmezbál lesz.

Azt is mondhatta volna: nem 1823-at írunk.

Közben a demokrácia frontján előretörtek a szocialisták. Olaszországban is a legerősebb párt lett, a választópolgárok harmada szavazott rájuk. Amivel még nem lett volna semmi baj, kormányra sem kerültek, de az öldöklésből hazajött katonák, a gyárakban robotoló munkások és a kisemmizett parasztok szerették volna, ha megosztják velük a háború hasznát. Mihelyett kaptak munkanélküliséget és inflációt. Hát ezért haltak, rokkantak meg annyian? Sztrájkok, gyár- és földfoglalások kezdődtek. Kompromisszum helyett harc. Amit egy régi bolsevik, az agresszív nacionalizmust hirdető Mussolini nyert meg. 1922-ben fasiszta osztagaival puccsot hajtott végre a törvényes rend védelmében és nekilátott megvalósítani programját, amivel a választásokon legfeljebb 10%-ot tudott volna szerezni.

A fasisztán kívül törvényen kívül helyeztek minden egyéb pártot, de nem is volt rájuk szükség, mert mindenről ugyanazt kellett gondolni. Az így létrejött nemzeti egységben minden olasz egyenlő lett abban, hogy olasz. Ünnepelték is e tény nagyszerűségét rendesen, ne félj! Hirtelen jó érzés lett olasznak lenni. Imádni a Vezért s közben egyesülni a közös célban: egy újjászülető Római Birodalomban.

A köztársasággá lett, császári tekintélyt vesztett Németország demokratikus káoszában annyi a párt ahány az asztaltársaság. A hódító eszme a szocializmus, erre kellett reflektálni. Nem volt nehéz kisütni, hogy

- Az osztályharc szembe fordítja egymással a németeket, és egy politikailag megosztott németség az ellenség érdeke.
- Az ország fele szocialista.
- Elsősorban azonban mégiscsak német.
- Mi lenne, ha összekötnénk a kettőt?
- Csináljuk meg etnikai alapon!

A harmadik sör után radikálisan, az ötödik után erőszakosan.

Egy müncheni sörözőben is ide lukadt ki egy asztaltársaság, a Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt, mely alakuló ülésén határozatban tiltakozott az ellen, hogy a bajor kormány lisztet utaljon ki a zsidó hitközség számára maceszre.

Mondandójuk kezdetben mérsékelt érdeklődést keltett, 1928-ban csak 2. 63% szavazatott szerzett. De jött a gazdasági válság. Az ország hitelekből finanszírozta működését: nem csak az állam, a vállalatok és önkormányzatok, hanem még a nemzeti szocialista párt is. A válság nyomán elzárták a pénzcsapokat, viszont a visszafizetési kötelezettségeknek eleget kellett tenni. Hirtelen 30%-ra ugrott a munkanélküliség, olyan hét-nyolc millió németnek nem volt kenyere. A nácik összeesküvés elméleteire és a kommunisták proletárforradalmára megnőtt a kereslet.

1932-re a szociáldemokratákat (21%) megelőzve a nácik (37%) lettek a legerősebb párt, bár az őket választó tömegeknek fogalmuk sem volt arról, mire szavaznak, pedig a vezér mindent leírt könyvében, amit kevesen olvastak, és még kevesebben vettek komolyan. A kommunisták (14%) a harmadik helyre jöttek fel, viszont ők is a köztársaság ellenségei voltak.

A nácik támogatásával kormányzó konzervatív nacionalisták a helyzetet arra használták fel, hogy egy tollvonással törvénytelenül eltávolítsák Poroszország szocdemek vezette koalíciós kormányát és katonai diktatúrát vezettek be a tartományban. Vezetőik közben egymást is nyírták. 1933-ban a sértett úrlovas megbuktatta volt mentorát, a tábornokot, s kancellárt csinált a megvetett Hitlerből, kinek anyagi csőd szélén álló pártja visszaszorulóban és hasadóban volt. Azt gondolták, majd kezes bárány lesz, hogy csak választási fogások voltak őrjöngései.

Fajok harcáról és totális háborúról szónokolt. Hogy a háborút csak elvesztették, de vereséget nem szenvedtek. A hadsereg becsülettel helytállt, viszont a hátország morálisan összeomlott a befurakodott idegen, nem német, vagy nem német gondolkodású elemek, ellenséges ügynökök, szabadkőművesek, pacifisták, szocialisták nemzetközi összeesküvése miatt. Miattuk büntetik és döntik rabszolgasorba a német népet. Pedig milyen nagyszerű nép a német!

Hogy ezt megmutassák, piedesztálra helyezték és rajongani kezdtek érte, idealizált önmagukért, amit a való életben a nép fia, vezére, megváltója és vőlegénye, Adolf Hitler, testesített meg. Aki azért nem volt hajlandó megnősülni, mert a német néppel jegyezte el magát, hogy beteljesítse annak álmát és megalapítsa a német nép birodalmát. E cél érdekében fanatizálták és militarizálták a társadalmat. Mindemellett meg is tisztították. A gondolatok és a vér tisztaságát is ellenőrizték, mert csak fej- és fajtiszta germánokra terjedt ki az egyenlőség és testvériség.

Közben a magyarok nekiláttak eladósodni. Nehezen indult, mert 1924-ig kölcsönt sem kaptak, de aztán sorra vették fel a hiteleket, melyeket újabbakból fizettek egyre nehezebben. Aztán 1929-ben megtörtént a katasztrófa. Bajba kerültek azok, akiktől eddig kaptak, nem tudtak többet adni, sőt, kapni szerettek volna ők is mindent vissza.

Persze a magyarok is megtalálták a felelősöket minden bajukért: a háborúért, elvesztéséért, a forradalomért, a kommünért, Trianonért, a nyomorért. Emígyen elő állt egy patyolat tiszta, ártatlanul sújtott nemzet, mely igazságát követelte.

Ennek a kizárólagos igazságnak rendeltek alá mindent, ennek éltek, ehhez kerestek támogatókat, szövetségeseket. Mikor megtalálták, feltettek mindent egy lapra. Mielőtt megtették volna, kaptak egy sürgönyt Moszkvából: ha nem üzentek hadat Erdély kérdésében elfogadom a magyar álláspontot. Ezt a táviratot Bárdossy miniszterelnök eltitkolta. Ha nem titkolja el, talán a magyarok nem futnak versenyt a románokkal Hitler kegyeiért a Don-kanyarig, meg vissza.

A versenyben a nemzeti vagyon 40%-a odaveszett és egy millióan belehaltak: a lakosság 6.5%-a. Ebből katonai veszteség: 340 000. Civil áldozat: 80 000. Az üldözésbe 410 000 zsidó halt meg. 600 000 embert vittek orosz fogságba, ebből 150 000 polgári személy: 200 000 ott pusztult. Plusz 305 000 hontalanná vált magyar menekült Magyarországra, ahonnan 200 000-en menekültek nyugatra. 190 000 németet kizsuppoltak. Négy miniszterelnököt kivégeztek, egy öngyilkos lett.

Az elmebetegség itt folytatódik.

A Római Birodalom súlypontja Új Róma, azaz Konstantinápoly felépültével átkerült az impérium keleti felére. Később a birodalmat kettéosztották, nyugati felén független királyságok alakultak, összetartozásukat a római egyház testesítette meg. Ugyan a németek rendszeresen választottak római császárt, de főhatalommal nem rendelkezett

 A birodalom Bizáncnak keresztelt keleti fele még sokáig fennállt. Mikor a törökök elfoglalták Konstantinápolyt, természetesen igény tartottak a teljes bizánci örökségre, annak európai részeire is, amit Ruméliának, avagy a Rómaiak Földjének neveztek. Erre a földre a magát Bizánc örökösévé kinevező Moszkva (a "harmadik Róma") is igényt tartott s védnöksége alá helyzete az ott élő ortodox keresztény népességet. A nemzeti ébredés idején a kis szláv népek nagy testvére lett, az 1917-es bolsevik puccs után a munkásosztály felszabadítója, ma szélsőjobboldali nacionalista mozgalmak támogatója.

A második világháború után, a Róma császári öröksége helyett a köztársaságit választó európaiak látták, hogy a kelet-rómaiak már az előszobában vannak, nekiláttak hát a nappaliban kikovácsolni a nyugati birodalmat, mint önkéntes államközösséget. A keleti birodalom - a súlyos bizánci örökségnek köszönhetően: megabürokrácia, végtelen korrupció, önkény - hamarosan visszaszorult. Ezzel párhuzamosan felemelkedett a távol-keleti birodalom, melynek Magyarország a hídfőállása Európában. Legalábbis Orbán Viktor ezen dolgozik. 

A honfoglalás után a Kárpát Medencében a terület nyugati felét, az egykori Pannonia provinciát birtokló Árpádok szerezték meg a főhatalmat, ami elől a keleti országrész magyar törzsfői Bizáncban kerestek védelmet, ott keresztelkedtek, ám Szent István legyőzte őket s Magyarország a nyugat egyik független királysága lett, aminek az vetett véget, hogy egy trónviszály során Szapolyai János erdélyi vajda a szultán segítségét kérte Habsburg Ferdinánd osztrák főherceggel szemben. Az ország három részre szakadt, nagyobbik része jó százötven évre a keleti birodalom fennhatósága alá került. Volt olyan elképzelés is, hogy az országot török uralom alatt kellene újraegyesíteni, de végül nemzetközi összefogással kiverték a törököt, s az ország a Habsburgok közép-európai birodalmának lett egyik - fegyver jogán szerzett - királysága. A háború költségeinek terheit Magyarországra helyezték, amit a 150 évre hadszíntérré vált ország nehezen viselt, ahogy az idegen katonai és polgári közigazgatókat is. Fellázadtak hát.

A Habsburgok épp a spanyol örökösödési háborúval voltak elfoglalva ezért a harc elhúzódott. A vereség előtt a magyaroknak - labanc részről Pálffy Jánosnak, kuruc részről Károlyi Sándornak - ügyesen sikerült megegyeznie döntetlenben: aki leteszi a hűségesküt az büntetlenül hazamehet birtokára, minden meg van bocsátva, még ha úgy is hívják, hogy Rákóczi.

Nyugaton elterjedt az emberek egyenlőségének eszméje, olyan ördögtől való eretnekségek, felforgatások, mint hogy az emberek személyükben szabadok, jogokban egyenlőnek, mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak, egyaránt viselik a közterheket, kellő szaktudás esetén bárki hivatalképes. Ez az eszme akkora erőket szabadított fel, hogy a franciák pillanatokon belül meghódították vele fél Európát.

A demokrácia eszméjétől a magyarokat sem lehetett megvédeni. Összekapcsolták azt szabadságukkal, s a nemesi helyén 1848-ban megszülető polgári nemzet olyan erős volt, hogy a lázadás leveréséhez az uralkodó kénytelen volt Európa csendőre - a cár - segítségét kérni. Súlyosbította a helyzetet, hogy közben a magyarok vérre menően összekülönböztek a nemzetiségekkel, akik az ország lakosságának felét tették ki s ugyanazt szerették volna megkapni a magyaroktól, amit azok Bécstől: önrendelkezést. Hogy legyen a birodalom a benne élő nemzetek egyenjogú demokratikus szövetsége s minden nemzetnek legyen saját területe ahol önrendelkezhet. A magyarok szerint ez szétforgácsolná az országot, a Habsburgok szerint meg birodalmukat.

De az oroszlán torkában sikerült megegyezni s a magyarok két héttel az összeomlás előtt hoztak olyan liberális nemzetiségi törvényt, amilyet még nem látott a világ. Adtak benne annyi jogot, akkora szabadságot, hogy a világ bármely nemzetisége örömmel elfogadta volna. Csak hát elkéstek vele, mert ekkor ők már nem adhattak semmit. Néhány hónappal korábban nagy siker lett volna.

Húsz év múlva az alakuló Német Birodalom miatt szorongatott helyzetbe került a Habsburgok Birodalma. Ezt kihasználva a magyarok inkább az uralkodó házzal egyeztek ki a nemzetiségek helyett, pedig Kossuth apánk figyelmeztetett, ebben az esetben "Trianon" jön, de a haza bölcse nem hallgatott rá.

Mikor a csehek szerették volna, hogy a Monarchia ne csak osztrák és magyar, hanem cseh is legyen, a magyarok nemet mondtak, a csehek meg elvesztették érdeklődésük az államalakulat fenntartásában. Pedig jó húsz évvel korábban a cseh nemzet egyik atyjának tartott Frantisek Palacky még arról értekezett, hogy "ha Ausztria nem lenne, Európa és az emberiség érdekében ki kellene találni", mert a benne élő kis népeket megvédi Oroszországgal szemben. Nos, ez a Palacky a kiegyezés évében Moszkvába utazott pán-szláv kongresszusra.

A balkáni népek egy orosz-török háború során orosz szövetségben kiharcolták szabadságuk, majd a vitás országhatárok okán egymásnak estek. Közben a Monarchia rátette a kezét Boszniára - eredendően nyugat római terület - amit a szerbek etnikai alapon szerettek volna felszabadítani. Itt lőtte le egy szerb fanatikus nacionalista diák Ferenc Ferdinándot. A trónörökös tarthatatlannak tartotta a Monarchia dualista berendezését, eltökélte, hogy nemzeti alapon átszervezi birodalmát és autonómiát ad a benne élő népeknek - Magyarországon is. A halála miatt kitört konfliktusban Szerbiát Oroszország vette védelmébe.

A világháborús vereség után a magyarok felmondták a kiegyezést, kikiáltották a köztársaságot és elfogadták az ország nemzeti alapon való átszervezésének szükségességét. Hoztak olyan liberális nemzetiségi törvényt, amilyet még nem látott a világ, csak hát már nem volt kinek hozni. Az ország nemzetiségei sorra mondták ki elszakadásukat, amivel csatlakoztak a győztesekhez.

A magyarok rémülten tapasztalták, hogy a győzteseket nem hatja meg, ha nyugat-európai mintára rendezik be államuk, hogy a hangoztatott "nemzetek szabad önrendelkezése" elvnél erősebb a háború igazsága: jaj, a legyőzöttnek! Mire a magyarok a demokratikus berendezkedést, mint hasznavehetetlent, elvetették, és bevezették az új moszkvai mintát. A keleti birodalomban a bolsevik dinasztia került hatalomra. Lenin, az új cár, maximálisan szembefordult a nyugattal, annyira, hogy ki akarta irtani annak gondolkodásmódját, kultúráját is. A magyarok tőle kértek segítséget, de éppen Oroszország eltörlésével volt elfoglalva.

 A történet itt folytatódik.

"Európát sajnos nem tudjuk megerőszakolni, mert nagytestű, és mi kicsik vagyunk." Mondta az Überführer még 1993-ban. A gondolatot tett követte: Európa helyett nekilátott megerőszakolni Magyarországot. Csoportosan a haverjaival folytatólagosan már egy jó ideje mást sem tesz: erőszakolja. Ha nem vetünk ennek véget, Magyarországnak vége. Nem ország lesz már, hanem Uradalom, székvárosa Döbrög. Mert polgárok helyett inkább cselédek kellenek, kik némán tűrnek, idomított csürhe, ki mindenkor éljenez - amiért néha löknek nekik egy kis alamizsnát. Rajtuk - azaz rajtunk - él az uradalmi tisztek, az ilyen-olyan béresek, intézők, jószágigazgatók, hivatásos félrevezetők, kegyencek, családtagok meg az udvari tányér- és talpnyalók versengő serege. És nem az, hogy ez vár ránk. Már most ez van. Csak az a baj, hogy végérvényesen intézményesülni fog. És nem az a legnagyobb baj, hogy becstelenek. Lelkük rajta. Hanem, hogy mihasznák. Mert nemcsak képletesen vezetik félre az országot, hanem ténylegesen is. Se tehetségük, se elképzelésük. Belekormányozzák az országot a következő nemzeti katasztrófába.

A "kampány" kifejezés latin eredetű. Campus = tér, síkság, mező. Ahol a hadsereg táborba száll, hogy megkezdje hadműveleteit, a kampányt. A hadviseléshez köztudottan három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Ez nálunk kiszivattyúzott közpénzt jelent. És mire költik azokat a rettenetes összegeket? Képmutatásra. Azon megy a verseny, hogy ki tud szebbet, jobbat, nagyobbat hazudni, fennköltebben semmit mondani. Ehhez azonban szakemberek kellenek. Itt jelennek meg a hivatásos félrevezetők és médiahadvezérek. Hadosztályok helyett sajtótermékekkel mennek a csatába. Szerkesztőnek, újságírónak, bloggernek álcázott dezinformátorok, trollok harcolnak alakulataikban. Aktivisták és rajongók serege segítik őket. Fegyverük a szó - a szájukba adott - azt cséplik szakadtatlan szurkoló táborok kórusainak színvonalán. A kampány a zsákmányról szól. A zsákmány: Magyarország. Fegyver jogán szerzett. Győzelem után jön a szabad rablás, a zsákmány elosztása. Végső soron egy vidéki kishivatali állás is ide tartozik, ahonnan valakit ki fognak rúgni, mert másvalaki kinézte magának, fiának. Mindez azért, hogy marionett figurákat küldjünk a parlamentbe.

TESTVÉREIM, MAGYAROK!

Ha bárhol a világon egy nemzeti irodalmi intézmény vezetője azt nyilatkozza, hogy szerinte a nemzeti irodalom 80%-a kuka - ahogy ezt a Petőfi Irodalmi Múzeumot vezető nyikhaj tette -, repül. Ha nem tud, megtanítják:

Ezek itt honunk fórumát földúlták,
Vezérük is csupán rosszul szavalni
Tud a híres magyar becsületről
Hisz lopják a csillagot az egekről.

De szánjad, ó sors, szenvedő hazámat!
Te rendelél áldást neki:
S a vad csoport, mely rá dühödve támad,
Kiket nevelt, öngyermeki.
Taposd el a fajt, rút szennyét nememnek.

Pojácák vagy gazemberek? Is-is.
A nép csak úgy szabad, ha ők lebuktanak,
És szabad nép tesz csuda dolgokat.

Föl hát, magyar nép, e gaz csorda ellen,
Mely birtokodra s életedre tör.
Oroszlánokkal vívtunk hajdanában,
És most e tetvek egyenek-e meg?

Rákóczi, akárki,
Jöjjön valahára:
Kígyóinknak, Esze komám,
Lépjünk a nyakára!

Ady Endre, Kölcsey Ferenc, Petri György, Czuczor Gergely, Berzsenyi Dániel és Petőfi Sándor ezzel a közös, alkalmi költeménnyel indítja a Mocskos Kampányt.