A politika a huszadik századig kiváltság volt, úri huncutság. Például a kiegyezés Magyarországán az emberek 6%-nak volt választójoga. Az általános választójoggal együtt megjelent a tömegdemokrácia, ahol a nép minősége, szellemi képessége a döntő. Abban van saját sorsa.

A "szabadság, egyenlőség, testvériség" eszméjének győzelme után sokan azt állították, hogy a kapott szabadsággal kitörölhetik a valagukat. Kérdezték, hol van a testvériség, ha a testvér nekik csak éhbért juttat. A jogok mellett a javakból is kapni szerettek volna több-kevesebbet, vagy éppen mindent. A munkásosztály prófétái harcot hirdettek: nemzetközi osztályharcot. A kizsákmányoltak vívják a kizsákmányolókkal szemben: mindenki az, akinek alkalmazottai vannak. A harc célja az ideális társadalom megteremtése: a valóság hozzáigazítása az elképzeléshez: demokratikusan, a társadalom evolúciója útján, vagy diktatórikusan most rögtön, ha kell, tűzzel vassal. A szociáldemokraták az evolúciós utat részesítették előnyben, a kommunisták a diktatórikusat.

Hogy mi történne, ha a valóságot hirtelen hozzáigazítanák ezekhez az elképzelésekhez, azt 1891-ben egy könyvecskében megírta Eugene Richter, aki vette a német szociáldemokraták programját és elképzelte, mi történne, ha a párt hirtelen teljhatalmat kapna, és megvalósítaná programját. S leírta azt, ami később megtörtént a szovjet birodalomban.

A világháború után a győztesek, Palacky 1848-as figyelmeztetése ellenére - a kis nemzeti államokra bontott Kelet Európa Oroszország martaléka - felosztották a régiót. Lengyelország százhuszonhárom év és három felosztás után került vissza a térképre. Négy fő csoportra oszlott:

30% "nemlengyel", például német, ukrán, zsidó.

15% "rosszlengyel", akik nemzeti célok helyett társadalmiakat akartak elérni.

55% "lengyel": az élni és élni hagyni csoport

és 30% nemzeti célokat mindenek felé helyező "lengyelebb".

1922-ben a parlament egy nemzetközi hírű hidro-elektro mérnököt, a zürichi műszaki egyetem professzorát, Gabriel Narutowiczot, választotta a köztársaság első elnökének, aki addig a közmunkák minisztereként építette újjá Lengyelországot. Öt nappal beiktatása után egy lengyelebb festőművész agyonlőtte, mert a nem- és rosszlengyelek szavazataival választották meg egy ősi arisztokrata család sarja helyett.

A kis szláv népek a Jugoszlávia és Csehszlovákia nevű vágy államokban egyesültek, csak azt felejtették el, hogy rokon nép könnyebben asszimilál. Ezeket az országokat egységes nemzetállamnak képzelték el, amihez létre kellett hozni a csehszlovák és jugoszláv nemzeteket. Utóbbi esetben maguk az államalkotó népek képviselői nyilatkoztatták ki 1917-ben, hogy "népünk egyetlen nemzetet alkot, egyazon a vére, írott és beszélt nyelve". Csak akkor még nem tudták, hogy az egyetlen nemzet és egyazon nyelv a szerb lesz.

A cseh nemzet egyik atyja, a szlovák származású Masaryk, mint leendő elnök, államalapításkor elfogadta, hogy az ország két autonóm nemzet föderációja. De aztán mint elnöknek hirtelen eszébe jutott, hogy szlovák nemzet nem létezik, az a magyar propaganda találmánya. Különben is, itt mindenki csehszlovák. És autonómiák helyett létrehozták a térség egyetlen működő demokratikus köztársaságát, mely nemcsak szociális biztonságot adott, hanem vállalati munkástanácsok létrehozását is megengedte. A Csehszlovák Köztársaság egyetlen baja a szlovákok szemében az volt, hogy túlságosan cseh: azért is, mert 30%-os volt az írástudatlanság Szlovákiában.

Míg ezek veszekedtek azalatt a nyugat organikusan fejlődött, Moszkva előre menekült, a magyarok meg a múltban leltek menedéket. Sértődötten és dacosan hátat fordítva a világnak. Valahogy így:

1923-ban a párizsi magyar követ, báró Korányi, estélyre volt hivatalos. Tüntetően díszmagyarban ment. Látom magam előtt az ajtónállók zavarát, hallom, ahogy összesúgnak a háta mögött, aztán valaki tapintatosan figyelmezteti: Bocsásson meg báró úr, nem jelmezbál lesz.

Azt is mondhatta volna: nem 1823-at írunk.

Közben a demokrácia frontján előretörtek a szocialisták. Olaszországban is a legerősebb párt lett, a választópolgárok harmada szavazott rájuk. Amivel még nem lett volna semmi baj, kormányra sem kerültek, de az öldöklésből hazajött katonák, a gyárakban robotoló munkások és a kisemmizett parasztok szerették volna, ha megosztják velük a háború hasznát. Mihelyett kaptak munkanélküliséget és inflációt. Hát ezért haltak, rokkantak meg annyian? Sztrájkok, gyár- és földfoglalások kezdődtek. Kompromisszum helyett harc. Amit egy régi bolsevik, az agresszív nacionalizmust hirdető Mussolini nyert meg. 1922-ben fasiszta osztagaival puccsot hajtott végre a törvényes rend védelmében és nekilátott megvalósítani programját, amivel a választásokon legfeljebb 10%-ot tudott volna szerezni.

A fasisztán kívül törvényen kívül helyeztek minden egyéb pártot, de nem is volt rájuk szükség, mert mindenről ugyanazt kellett gondolni. Az így létrejött nemzeti egységben minden olasz egyenlő lett abban, hogy olasz. Ünnepelték is e tény nagyszerűségét rendesen, ne félj! Hirtelen jó érzés lett olasznak lenni. Imádni a Vezért s közben egyesülni a közös célban: egy újjászülető Római Birodalomban.

A köztársasággá lett, császári tekintélyt vesztett Németország demokratikus káoszában annyi a párt ahány az asztaltársaság. A hódító eszme a szocializmus, erre kellett reflektálni. Nem volt nehéz kisütni, hogy

- Az osztályharc szembe fordítja egymással a németeket, és egy politikailag megosztott németség az ellenség érdeke.
- Az ország fele szocialista.
- Elsősorban azonban mégiscsak német.
- Mi lenne, ha összekötnénk a kettőt?
- Csináljuk meg etnikai alapon!

A harmadik sör után radikálisan, az ötödik után erőszakosan.

Egy müncheni sörözőben is ide lukadt ki egy asztaltársaság, a Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt, mely alakuló ülésén határozatban tiltakozott az ellen, hogy a bajor kormány lisztet utaljon ki a zsidó hitközség számára maceszre.

Mondandójuk kezdetben mérsékelt érdeklődést keltett, 1928-ban csak 2. 63% szavazatott szerzett. De jött a gazdasági válság. Az ország hitelekből finanszírozta működését: nem csak az állam, a vállalatok és önkormányzatok, hanem még a nemzeti szocialista párt is. A válság nyomán elzárták a pénzcsapokat, viszont a visszafizetési kötelezettségeknek eleget kellett tenni. Hirtelen 30%-ra ugrott a munkanélküliség, olyan hét-nyolc millió németnek nem volt kenyere. A nácik összeesküvés elméleteire és a kommunisták proletárforradalmára megnőtt a kereslet.

1932-re a szociáldemokratákat (21%) megelőzve a nácik (37%) lettek a legerősebb párt, bár az őket választó tömegeknek fogalmuk sem volt arról, mire szavaznak, pedig a vezér mindent leírt könyvében, amit kevesen olvastak, és még kevesebben vettek komolyan. A kommunisták (14%) a harmadik helyre jöttek fel, viszont ők is a köztársaság ellenségei voltak.

A nácik támogatásával kormányzó konzervatív nacionalisták a helyzetet arra használták fel, hogy egy tollvonással törvénytelenül eltávolítsák Poroszország szocdemek vezette koalíciós kormányát és katonai diktatúrát vezettek be a tartományban. Vezetőik közben egymást is nyírták. 1933-ban a sértett úrlovas megbuktatta volt mentorát, a tábornokot, s kancellárt csinált a megvetett Hitlerből, kinek anyagi csőd szélén álló pártja visszaszorulóban és hasadóban volt. Azt gondolták, majd kezes bárány lesz, hogy csak választási fogások voltak őrjöngései.

Fajok harcáról és totális háborúról szónokolt. Hogy a háborút csak elvesztették, de vereséget nem szenvedtek. A hadsereg becsülettel helytállt, viszont a hátország morálisan összeomlott a befurakodott idegen, nem német, vagy nem német gondolkodású elemek, ellenséges ügynökök, szabadkőművesek, pacifisták, szocialisták nemzetközi összeesküvése miatt. Miattuk büntetik és döntik rabszolgasorba a német népet. Pedig milyen nagyszerű nép a német!

Hogy ezt megmutassák, piedesztálra helyezték és rajongani kezdtek érte, idealizált önmagukért, amit a való életben a nép fia, vezére, megváltója és vőlegénye, Adolf Hitler, testesített meg. Aki azért nem volt hajlandó megnősülni, mert a német néppel jegyezte el magát, hogy beteljesítse annak álmát és megalapítsa a német nép birodalmát. E cél érdekében fanatizálták és militarizálták a társadalmat. Mindemellett meg is tisztították. A gondolatok és a vér tisztaságát is ellenőrizték, mert csak fej- és fajtiszta germánokra terjedt ki az egyenlőség és testvériség.

Közben a magyarok nekiláttak eladósodni. Nehezen indult, mert 1924-ig kölcsönt sem kaptak, de aztán sorra vették fel a hiteleket, melyeket újabbakból fizettek egyre nehezebben. Aztán 1929-ben megtörtént a katasztrófa. Bajba kerültek azok, akiktől eddig kaptak, nem tudtak többet adni, sőt, kapni szerettek volna ők is mindent vissza.

Persze a magyarok is megtalálták a felelősöket minden bajukért: a háborúért, elvesztéséért, a forradalomért, a kommünért, Trianonért, a nyomorért. Emígyen elő állt egy patyolat tiszta, ártatlanul sújtott nemzet, mely igazságát követelte.

Ennek a kizárólagos igazságnak rendeltek alá mindent, ennek éltek, ehhez kerestek támogatókat, szövetségeseket. Mikor megtalálták, feltettek mindent egy lapra. Mielőtt megtették volna, kaptak egy sürgönyt Moszkvából: ha nem üzentek hadat Erdély kérdésében elfogadom a magyar álláspontot. Ezt a táviratot Bárdossy miniszterelnök eltitkolta. Ha nem titkolja el, talán a magyarok nem futnak versenyt a románokkal Hitler kegyeiért a Don-kanyarig, meg vissza.

A versenyben a nemzeti vagyon 40%-a odaveszett és egy millióan belehaltak: a lakosság 6.5%-a. Ebből katonai veszteség: 340 000. Civil áldozat: 80 000. Az üldözésbe 410 000 zsidó halt meg. 600 000 embert vittek orosz fogságba, ebből 150 000 polgári személy: 200 000 ott pusztult. Plusz 305 000 hontalanná vált magyar menekült Magyarországra, ahonnan 200 000-en menekültek nyugatra. 190 000 németet kizsuppoltak. Négy miniszterelnököt kivégeztek, egy öngyilkos lett.

Az elmebetegség itt folytatódik.